Nyári(as) könyvajánló + amit mindenképp el szeretnék olvasni a nyáron


Sziasztok!
A mai bejegyzésben, arra gondoltam, első körben ajánlanék nektek nyáron játszódó, nyári hangulatú, vagy csak egyszerűen olyan köteteket, amik szerintem tökéletesek lehetnek a nyárra. Lesznek, amiket még nem olvastam, de tervezek, vagy éppen nem tervezek, de szerintem jók erre az időszakra!
A bejegyzés másik felében pedig, megmutatom nektek, milyen könyveket szeretnék mindenképpen beiktatni a nyár hátralévő részére!

Vágjunk is bele!

Engedd be a napsütést! ~nyári (karanténos) bakancslista, elfoglaltság inspiráció



Sziasztok!
Korábbi bejegyzésemben megosztottam veletek a karanténos tavaszi bakancslistámat. Most a nyári verzióját hoztam el ennek, igyekeztem kreatív, színes, és nyárias ötletekkel előrukkolni!(lesz, ami kicsit nyártól független, de jó elfoglaltság szerintem az unalmas percekre) A bejegyzést pedig (barátnőm biztatására), olyan képek színesítik majd meg, amik teljes mértékben saját készítésűek. Ezzel talán kicsit jobban vissza tudom adni az elfoglaltságok hangulatát, és egyedibb is lesz a bejegyzés, nem úgy, mint egy profi pinterest fotóval. Sok emléket elő is csalogattak belőlem ezek a képek, remélem, nektek is eszetekbe jut majd pár remek pillanat!😊

Másrészt pedig, most tudatosult bennem, hogy mennyi ideig nem volt bejegyzést, szóval bocsánat mindenkitől, többször nekiültem írni, de a kialakult helyzet engem sem kímélt (mármint átvitt értelemben, szerencsére nem a betegséget illetően😅).

A bejegyzésben szereplő lista elemei vagy ehhez hasonló internetes tartalmakból, vagy a saját fejemből születtek!

Na, de lássuk is a pontokat! 👇🏻


Csokoládé book tag


Halihó!
Ma egy olyan bejegyzéssel készültem, ami még nem volt a blog életében, de a könyves tartalom persze azért ismerős lehet mindenkinek!😀 Ahogy a címből is láthattátok, ma a csokoládé book taget fogom kitölteni. Nagyon köszönöm Aliznak, hogy gondolt rám, és kihívott, az ő válaszait ide kattintva olvashatjátok (könyvmolyoknak érdemes benézni hozzá!)💕

Lássuk is az én válaszaimat!

Célok, hogy te is virágba borulj ~avagy tavaszi bakancslista inspiráció a karanténra






Sziasztok!
Végre, itt a tavasz, az újjászületés, a virágok, az ébredő természet, a kellemes idő, a napsütés, madárcsicsergés hónapja! Már megszokhattátok, hogy minden évszak elején készítek egy bakancslistát, így ez most sem maradhat el! Én nagyon szeretem írni, remélem nektek is tetszik!💛
Tavaly ilyenkor készült el a bakancslista sorozatom első bejegyzése, bár az nem jutott el sokatokhoz, ezt a listát most is segítségül hívom, remélem ugyanolyan hangulatos lesz ez is, mint az volt egy éve!

Vérzik a szívem, hogy most, hogy itt a karantén és bezártságra kényszerülünk, mert nagyon szuper ötleteket gyűjtöttem össze. De arra gondoltam, mivel van köztük olyan, ami a karantén alatt is megvalósítható (ne meg, mert a blogger kitörölte a bejegyzést.....) , így azokat mutatom meg nektek! Sajnos nem lesz túl hosszú, és várhatok még egy évet, hogy elkészítsem az eredeti változatát, de remélem így se lesz olyan rossz..

A tavasz egy csodás hónap, ha kíváncsiak vagytok, mivel tudjátok kihasználni az évszak természet adta örömeit, tartsatok velem!🌿


A képek forrása: pinterest

2019-ben elolvastam... + 2019. top 5 elolvasott könyve


Sziasztok!
Először is, bocsánat, eléggé elmaradtam a bejegyzésekkel, sajnos a karácsony előttre tervezett bejegyzések ötödét tudtam csak megírni, és most, januárban (és februárban...) is közbeszólt a tanulás és az időhiány. De! Most itt vagyok, úgyhogy...

A mai bejegyzésben azokat a könyveket fogom nektek bemutatni, amiket 2019-ben elolvastam. Nagyon sok jó könyvet olvastam el az évben, szóval arra gondoltam (csak, hogy a saját dolgomat nehezítsem...), a bejegyzés végén összeállítom 2019. top 5  általam elolvasott könyvét! Úgyhogy, nem is húzom tovább a szót, lássuk is a könyveket!



Advent negyedik vasárnapja - adventi novellás kihívás #4



Ezernyi gondolat kavargott a fejemben, de a lényege mindnek ugyanaz volt. Közeleg az ünnep, egyre inkább behálóz mindent, az utcákat és otthonokat beborítják a fények. A szíveket átjárja a melegség, a szeretet. A december a varázslat és a csodák hónapja, a kérdés csak az, hogy befogadjuk -e a varázslatot, vagy elzárkózunk előle, bezárjuk előtte szívünk kapuit. A csodákban hinni kell, ez táplálja őket. Az a megannyi ki szikra, amely a gyermekek szemében, és a felnőttek szívében meg-meg csillan a fa játszadozva táncoló fényeinek sokaságában. Ilyenkor megéri szeretni, megéri boldognak lenni, s megéri hinni.

Advent harmadik vasárnapja - adventi novellás kihívás #3



A villamos csikorogva megállt a kijelölt helyen, s én az öcsém kezét fogva felszálltam a járműre, nyomomban a családommal. Nevetgélő kisgyerekek, párok, családok utaztak, s szálltak le velünk együtt, mikor a villamos megállt a Vörösmarty téren. Karácsonyi, kisgyermeki izgalom kúszott fel a fejem búbjáig. A kivilágított utcák kellemes hangulatba bújtatták a várost, a teret, na meg engem is.