Mit tennél, ha egy másodperc választana el a haláltól? Egy másodperc, amelyben megrekedsz, újra és újra átélve a jelenlegi napot, azokkal a mára idegenekké vált, egykori barátaiddal, akik közé Ő is tartozott. A fiú, akit szerettél, aki eltűnt és akinek halálát homály fedi. Meddig merj elmenni az igazságért, ha közben te is titkot őrzöl?
Valamikor régen, a
Darrow-Harker Gimnáziumban, Beatrice Hartley és az öt legjobb barátja
voltak a népszerűek, az irigyeltek. Amikor azonban Jim – a kreatív
géniusz és Beatrice szerelme – tragikus körülmények között életét
veszti, egy csapásra minden megváltozik.
Egy évvel az érettségi után a barátok visszatérnek Wincroftba, a
tengerparti házba, ahol korábban annyi éven át osztották meg egymással a
titkaikat: megbeszélték, épp kibe szerelmesek, hogyan akarják
megváltani a világot…
Beatrice reméli, hogy végre választ kap a Jim halálával kapcsolatos
gyötrő kérdéseire, ugyanis azt gyanítja, hogy a többiek jóval többet
tudnak annál, mint amit elárultak.
Ám a kínos viccelődésekkel és nyomasztó hallgatásokkal teli este
lassan vánszorog, és a lány egyre inkább úgy érzi, hogy sosem fogja
megtudni, valójában mi is történt.
Ahogy az éjszakát lassan felváltja a hajnal, vihar tör ki, és egy
rejtélyes férfi kopogtat be hozzájuk. Kedélyesen közli velük a
lehetetlent: számukra megakadt az idő, egy szilánkon függ, amelyet csak
úgy lehet eltávolítani, ha a korábbi barátok meghozzák életük
legnehezebb döntését.
Beatrice-nek ez az utolsó esélye arra, hogy kiderítse az igazságot… és életben maradjon.
Ezzel elkezdődik az örök ébredés.
𓏲 Előzetesen:
Bevallom, nagy elvárásokkal kezdtem bele a könyvbe. Mind a fülszöveg, mind maga az alapsztori nagyon ütős ízelítőnek bizonyult, így úgy voltam vele, hogy egész biztosan a sztori is nagyszerű lesz. Már az első oldalakon éreztem, hogy én bizony nem ilyen stílusra számítottam, ez pedig sajnos végig ott motoszkált a fejemben. A probléma az volt, hogy egészen mást vártam, mint amit a kötet nyújtott. Le kell viszont szögeznem, hogy épp ezért lehet, hogy másoknak meg abszolút befutó volt/lesz a történet, hiszen nekem leginkább ez vette el a kedvemet. Természetesen pozitívumok is voltak benne, úgyhogy nem mondanám, hogy rossz volt, de kicsit mégis.
𓏲 A történetről:
Az ötletet, hogy megáll az idő és egy döntés vet csak neki véget, nagyon egyedinek és izgalmasnak tartom, érdekes volt erről olvasni, az írónő világfelépítéséről, ahogy ő ezt a szituációt megálmodta. Ennek ellenére viszont, szerintem nem volt olyan jól megírva, mint amit az elgondolás érdemelt volna, logikai bakik jelentek meg és ez jelentősen rontott az olvasás élményen. Furcsa, mert ha valaki megkérdezné, egy ilyen hiba sem jutna eszembe, de érzetre viszont mindenképpen nem volt rendben valami, illetve olvasás közben megfigyelhető volt egy-két dolog, ami nem stimmelt. A krimi (?) rész, hogy mi is történt Jimmel, szerintem borzalmas volt. Na jó, lehet ez egy kicsit erős kifejezés, de nekem egyáltalán nem tetszett ennek a szálnak a végkimenetele, összecsapottnak éreztem és légből kapottnak. (Ha megoldatlan, eltussolt gyilkosság kiderítéséről olvasnátok, ezt a könyvet sokkal jobban ajánlom.) Bár leginkább most a negatívumokat soroltam fel, mégis érdemes adni neki egy esélyt, már csak az ötlet miatt is. Emellett az a rész, hogy mindenkinek egy titka, személyiségdarabja alkotja a Töréspontot, nagyon tetszett, főleg az, ahogy fény derült ezekre a titkokra, legfőképpen Bee-jére. Ez a vonal különösen jól meg volt írva, a
többihez képest legalábbis biztosan, úgyhogy ezt szerettem volna még
kiemelni. Azt kell, hogy mondjam, a vége (,ha nem is 100%-osan) egészen jó volt, jól lettek lezárva a szálak. Szeretem, ha kérdésekkel lát el egy könyv a befejezése után, itt pedig ez nem maradt el szerencsére. (Vajon létezett a Töréspont?) Nem igazán lehet egy műfajba besorolni, nálam valószínűleg emiatt sem vált kiemelkedő olvasmánnyá a kötet, ha viszont kedvelitek az ilyen szempontból vegyes könyveket, bátran ajánlom nektek.
!Spoiler veszély! Örülök, hogy nem lett hatalmas happy end, hogy végül senki sem hal meg, de például érdekes lett volna egy olyan verzió, ahol Beatrice nem éli túl.
𓏲 A szereplőkről:
A másik nagyobb dolog, ami zavart, hogy egyik szereplőt sem kedveltem. Bee-t eleinte igen, de a végére már őt sem. Elképzelhetőnek tartom, hogy az a szándék állt emögött direkt, hogy a főszereplőnkhöz hasonlóan mi se kedveljük az elején a többieket, de nekem egész idő alatt unszimpatikusak voltak. Nem értettem, mik állnak a cselekedeteik hátterében, ezek a cselekedetek nem is voltak többnyire megalapozottak. Persze, az, hogy ki hogyan viszonyul az egyes eseményekhez, elgondolkodtató volt, illetve a csoportként való viselkedésük is, mégis úgy éreztem, hiába van háttértörténetük, kidolgozatlanok maradtak. De most tényleg, miért hívják a volt zenetanáruk lányát szemtől szemben Cicusnak? Vagy csak engem került el az információ? Beatrice és Martha beszélgetése a végén nagyon tetszett, a többieket viszont nem tudtam hova tenni, ezért róluk most nem írnék sokat. Visszatérve Martához, az ő álarca, egész karaktere jól el lett találva, a róla szóló részek voltak számomra a legizgalmasabbak, bár ez a Kanyar című könyves rajongása már valamikor nagyon sok volt nekem. Érdekes volt Jimről megtudni dolgokat, a történet előrehaladtával szépen lehullott róla is a felállított kép, vagy legalábbis az, amit Bee az emlékezetében tárolt -az idő múlásától megszépült ideák. A lány annyira biztos volt benne, hogy az ő szerelmük örök életű és tökéletes volt, de mégis megannyi kérdés jött elő.
𓏲 Néhány idézet, ami engem megfogott:
-Egy még soha nem látott szép új világ hever előtted. Minden. Egyes. Nap. Mihez kezdesz vele?
Mindannyian antológiák vagyunk. Több ezer oldal hosszú kötetek tele
tündérmesékkel és versekkel, rejtélyekkel és tragédiákkal, elfeledett
történetekkel leghátul, amelyeket soha senki sem fog elolvasni.
Az
agy minden tőle telhetőt megtesz, hogy tompítsa a katasztrófák hatását.
Tényleg nagyon igyekszik. De aztán a valóság és a fantázia között lévő
távolság annyira megnő, hogy még az agy sem bírja elviselni. Azok a
nyugodt és megkönnyebbülést hozó szavak, a remény, hogy végül minden
rendben lesz, túlfeszülnek, elszakadnak, és semmivé foszlanak. Aztán
üvöltve ébredünk fel.
𓏲 Összességében:
Három csillaggal tudnám értékelni a művet, de sajnos ez ilyen ,,rossz érzéses" három csillag. Ennek ellenére mégis arra biztatnálak titeket, hogy olvassátok el, mert egy nagyon egyedi sztoriról van szó. Ahogy egyre jobban elemzem magamban a történetet, koránt sem mondható rossznak, inkább sajátosnak. Kissé úgy érzem, az írónőnek nagyon jó ötletei voltak, és vannak részek (például később fontossá váló, látszólag apróságok beleszövése a cselekménybe), amiket nagyon jól kivitelez, mást azonban meg nem éreztem elég jónak ahhoz, hogy élvezni tudjam. Nem elhanyagolható azonban, hogy olvastatta magát és fenntartotta az érdeklődésemet is. Szeretném még kiemelni, hogy elgondolkodtató volt és rengeteg kérdést felvetett sok minden kapcsán, ez pedig nagyon tetszett benne. Talán a nyomasztó légköre is közrejátszott abban, hogy nem lett kedvenc nálam, holott ez nem feltétlen egy rossz irány, de valahogy ennél a történetnél nekem az volt.
Ha pedig már olvastátok, írjátok meg, nektek hogy tetszett!
~
Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzést, remélem, nem ragoztam túl a dolgokat. Sajnos elég régen írtam már hosszabb könyves értékelőt, így kicsit kijöttem a gyakorlatból, illetve talán ez az egész könyv olyan, mint maga a Töréspont. Minél többet gondolkozom rajta, annál kevésbé látom át...nem feltétlen rossz értelemben, inkább amolyan megfoghatatlan az egész. :)
Észrevehettétek, hogy egy ideje nem volt blogposzt, sok dolog közrejátszott, viszont bízom benne, hogy most már másképp lesz. Találkozunk a következő bejegyzésben, addig is, szép napot és jó olvasást nektek!
Petra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése