Nyáron elolvastam


Sziasztok!
A mai bejegyzésben azokat a könyveket hoztam el nektek, amiket a nyár folyamán elolvastam. Elég sok van, úgyhogy nem fogok mindegyikről sokáig "beszélni", csak lényegesen inkább.
A könyvek között vannak, amiket könyvtárból olvastam, de olyan is akad, amit saját példányként a polcomon tudhatok.
A nyáron rájöttem, hogy könyvtárba járni egy csuda hangulatos dolog, úgyhogy innentől a 'majd egyszer elolvasom' kategóriás könyveket onnan fogom elolvasni, így ugyanúgy sokat tudok olvasni, mivel a megvenni kívánt könyvek megvárnak, és az, hogy apránként olvasom a "híresebb" könyveket segít jobban értékelni/véleményezni/összehasonlítani a könyveket.
De ez még a jövő (közeljövő) zenéje, úgyhogy, most lássuk is a könyveket!


Még nem késő változtatni! ~tippek a környezetünk védelméért 🌿🍃




Sziasztok!
Két hete volt utoljára bejegyzés, mert nyaralni voltam, utána pedig nem voltam laptopközelben. Most viszont itt  vagyok, és egy olyan témát hoztam nektek, amit már valószínűleg sok helyen láthattatok mostanában, de úgy gondolom, ez egy olyan téma, amit nem lehet elégszer elmondani. Nem ez a leghosszabb bejegyzésem, de nem is ez a lényeg.

Úgyhogy, most olyan tippeket láthattok, amik könnyen megvalósíthatóak, de sokat számítanak.


Diy könyvjelzők


Sziasztok!
Ezt a bejegyzést egyszer már elkezdtem írni, de a drága blogger nem mentette el....
Veletek is előfordul, hogy a lap behajtott sarkával, esetleg egy könyvjelzőként rögtönzött zsepivel jelölitek meg, hogy hol tartotok az adott könyvben?
A mai bejegyzésben a segítségetekre leszek, és mutatok pár egyszerű, de nagyszerű ötletet, hogy szuper könyvjelzőitek legyenek, például akkor, amikor a pénzed inkább könyvre, mint könyvjelzőre költenéd.

Kristen Ciccarelli-Az utolsó Namsara ~Könyvértékelés🐉⚜️


Sziasztok!
Végre-valahára itt vagyok! Ugyan nagyjából csak egy  hónap telt el, nekem ez is rengeteg időnek tűnt! Nem voltam laptopközelben, aztán rossz volt az internet, a telefon nem akart velem együttműködni a blogolást illetőleg...úgyhogy, emiatt csak most vagyok itt.😔💓

Most viszont, bele is csapok a közepébe, és egy olyan könyvről  hozok nektek véleményt, ami nagyon közel áll hozzám, és ha nem is lett a kedvencem, július eleje óta néha még most is motoszkálnak gondolatok a fejemben erről a könyvről😍
És, mint a címből is láthattátok, ez nem más, mint Az utolsó Namsara című könyv, Kristen Ciccarellitől.

Kérdezz-felelek!

Sziasztok!
A mai bejegyzés kicsit másabb, mint az eddigiek, remélem nem bánjátok!
Instagram profilomon megkérdeztem tőletek, hogy érdekelne e titeket egy ilyen bejegyzés, és mivel ara szavaztatok, hogy igen, ezt mosz szívesen el is készítem nektek!

A kérdéseket ti tettétek föl, lesz köztük könyves és nem könyves is!😊
(volt, amit többen is kérdeztek, ezt logikusan egyszer fogom csak megválaszolni)


Nyári bakancslista 📜🌞


Sziasztok!
A mai bejegyzéssel folytatnám a tavasszal elkezdett sorozatot, ami nem más, mint a minden évszak elején megjelenő bakancslista sorozat.

Végre hivatalosan is itt a nyár, és nem csak a hirtelen jött kánikula,a hétvégi Balatonban fürdés, vagy a jó sok olvasás miatt, hanem mert kevesebb, mint egy hét van hátra a suliból. De persze, mind tudjuk, hogy ilyenkor már inkább szórakozni, nevetni járunk be a suliba, mint tanulni!☀️🍦🌊
 Szóval, most összeszedtem nektek egy listát olyan dolgokról, amiket szórakoztató lehet megcsinálni akár barátaiddal, akár egyedül!

Na, de lássuk is a listát!

Jodi Picoult & Samantha Van Leer- Sorok között~Könyvértékelés 👸


Sziasztok!
Először is, bocsi, hogy csak most lett kész a bejegyzés!:(
A sok tanulás mellett sikerült valahogy olvasnom is, befejeztem még kb egy hónapja a Sorok közöttet, és utána a Fiúknak, akiket valaha szerettemet is! Mindkettő nagyon tetszett, és mindkettőről terveztem bejegyzést! (nem tudom, mikor kerül ki a bejegyzés, lehet, addigra már mást is elolvastam)
Most viszont, az előbbi könyvvel érkeztem, remélem megjön hozzá a kedvetek!😘